R-VISOR Esküvőszervező Iroda

R-VISOR - az esküvőfelügyelő

SZOLGÁLTATÁSAINK

 

Helyszín keresése

etterem_fenyoharaszt_kastelyszallo1.jpg

A menyegzőt tervező párok általában előbb keresik meg a helyszínt, és ezután próbálják meg rászabni az esküvőt, pedig pont fordítva az ideális. Mindig az elérendő célhoz leginkább megfelelő helyszín a legjobb választás, ez egyértelműen döntő jelentőségű a lagzi sikerét tekintve.

Napjainkra egyre jobban elterjedt, hogy a párok az esküvőt valamilyen keretbe szeretnék foglalni. Ebben az esetben az esküvőnek van egy üzenete, vezérfonala (például egy adott szín, egy hangulat, úgymint rózsaszín, tavasz, középkor, 50-es évek, rock and roll), amire a lakodalom minden mozzanatát a műsortól a dekoráción át a vendéglátásig fel lehet fűzni. Szerencsés esetben a helyszín szerves részét képezi a koncepciónak, és az ötleteket a végleges helyszín ismeretében fűzhetjük fel. Ilyenkor bármilyen helyszínt is választunk, legyen az vendéglő, kastély, múzeum, szabadtéri helyszín, annak adottságaihoz mérten tudjuk tervezni a kiegészítőket.

A helyszín kiválasztásánál mindig elsődleges szempont, hogy a tervezett létszámot kényelmes, kulturált körülmények között lehessen vendégül látni. Természetesen a létszám is akkor lehet igazán meghatározó, ha már azt is eldöntöttük, hogy a vendégeket milyen formában szeretnénk vendégül látni (pl.: egy állófogadás keretében majdnem kétszer annyi embert tudunk vendégül látni, mint kerek asztalok körül).

 

 

Helyszín dekorációja, virágok

csokor14.jpg

Nem csak a lelkünk öltözik díszbe e jeles napon, de a környezetünket is a lehető legszebbnek szeretnénk látni. Ebben segít a Dekoros! Tapasztalata a garancia, hogy minden összhangban legyen. A találkozót dekoros partnerünkkel általában a tervezett helyszínre szoktuk megbeszélni a jegyespárral, mert a hely ismeretében tudja a pár elképzeléseinek megfelelő (vagy azt felülmúló) ajánlatát és dekorációs tervét elkészíteni. Ilyenkor van lehetőség megtekinteni katalógusait, albumait, amiből ötleteket meríthetnek. Az ajánlat kézhezvételét követően a jegyesek szabadon dönthetnek, hogy igénybe veszik-e szolgáltatásait.

Megrendelhető tőlünk a teljes dekoráció, de külön a menyasszonyi csokor, asztaldísz, vagy autódísz készítését és szállítását is örömmel vállaljuk.

 

 

Anyakönyvvezető vagy Szertartásvezető

anyakonyvvezeto2.jpg

Külső helyszíni szertartás esetén az anyakönyv sajnos nem mindenhol vihető ki a hivatalból. Azonban erre is született megoldás! Vannak olyan polgármesteri hivatalok, amelyek anyakönyvvezetői vállalnak úgynevezett megerősítő szertartást külső helyszínen. Abban az esetben, ha ez az út nem járható, akkor szertartásvezető kollégánk segít felejthetetlenné tenni az igen kimondását.

 

 

Vőfély vagy Ceremóniamester

eskuvoi_vofely_1.jpg

A kifogástalan esküvő fontos kelléke a vőfély vagy a ceremóniamester, aki a jó hangulatról gondoskodik. Hagyományos lagzikra inkább vőfély, míg egy modern esküvőre ceremóniamester a jó választás. Minden esetben, mikor a vendégek száma több mint 40 fő, javasoljuk vőfély vagy ceremóniamester kollégánk jelenlétét.

 

 

Zenekar

classic_zene_1.jpg

A vőfély/ceremóniamester után a második vagy talán az első legfontosabb hangulat teremtő tényező a zenekar. Nélkülük nincs sem sátoros lagzi, sem elegáns esküvő. A zenekar feladata, hogy figyelje a násznép rezdüléseit és mindig a hangulatnak, eseménynek megfelelő zenét játssza. A zenekar kiválasztása nagyon meghatározó, a vendégek ízlése a mérvadó. Célszerű sokoldalú együttest keresni, aki otthon van a különböző zenei stílusok világában.

Napjainkban egyre elterjedtebb az esküvői DJ. A zenekarok átlagos 150-200 művet tartalmazó repertoárjához képest a DJ-k több ezer dal közül választanak, mikor összeállítják az esküvő forgatókönyvéhez igazodó előadásukat. DJ választásánál az élőzene varázsa ugyan elmarad, viszont biztosan kiküszöbölhető az énekes berekedése.

 

 

Fotós és Videós

nagyszuleim_1.jpg

Ez a kép a nagyszüleimről készült 1944-ben. Számomra szívet melengető ránézni.  Hát ezért jó a fotó!  Orsi

A kiemelkedő szakember arról ismerszik meg, hogy nem csupán egy elvégzendő munkának, hanem hivatásának, művészetnek tartja szakmáját, annak elhivatott képviselője. Az általunk ajánlott művészek szenvedélye a fotózás, filmezés, szeretnek mindenhol észrevétlenül ott lenni, hogy egyetlen fontos pillanat se veszhessen el. Képeik, filmjeik az egész nap történéseit beszélik el. Azonban itt még nem áll meg a munkájuk, a jó képek az utómunkálatokkal nyerik el végső formájukat .


 

Cukrász

cukrasz_eskuvoi_torta_1.jpg

Az esküvői torta főszerepet játszik minden esküvőn. Formája, íze nemcsak a menyasszony és vőlegény ízlését, hanem a rendezvény minőségét is tükrözi, mert nem csak a külcsín, a belbecs is számít, főleg, ha tortáról van szó. Sikerült megnyernünk partnerünknek Budapest egyik legkiválóbb cukrászmesterét. Remekei katalógusunkból kiválaszthatók, de természetesen egyedi igényeket, kéréseket is szívesen teljesít. A szállítás minden esetben hűtőautóval történik.

 

 

Meghívó

eskuvoi_meghivo_keszlet_3.jpg

A meghívó formáját, tartalmát a már eltervezett dekorációhoz célszerű igazítani. A meghívó önmagában már előre vetíti az esküvő stílusát.

Idézet-gyűjteményünkből biztosan sikerül választani.

Személyes találkozáskor katalógusunk átböngészhető.

 

 

Jármű

mercedes_s_3.jpg

A nagy belépő! Ki ne szeretne egy luxus-járműben utazni? Itt a lehetőség, álmai járművét – még ha kismozdony is – mi megszerezzük aznapra.

 

 

Köszönetajándék

torta_gyertya.jpg

Réges-régi múltra tekint vissza a házasságkötések végén a távozó vendégeknek átadott köszönő ajándékok hagyománya. Az ifjú pár olyan aprósággal lepi meg a vendégeket, mely évek múltán is emlékeztetni fogja őket a hozzájuk kötődő gyönyörű eseményre. Azt is tartják, hogy a vendégek megajándékozása szerencsét hoz a házasságra.

 

Mit ajándékozzunk? Nem feltétlenül szükséges különlegesnek vagy értékesnek lennie, de üzenetet is hordozhatnak formájukkal, rendeltetésükkel.

 

Ötletek, a teljesség igénye nélkül: remek ajándék a mézeskalács, kedves emlék egy szép kerettel ellátott kis kép vagy hűtő-mágnes az ifjú pár fotójával, egy selyemrózsa. Tüllbe, díszes dobozkába csomagolhatunk sok mindent, 5 szem cukrozott mandulát (melyek a házasság 5 fő alkotó elemét jelképezik, úgymint egészség, jólét, boldogság, termékenység és hosszú élet), illatos szappant, egy finom bon-bont, gyertyát.

 

 

SplitDeco Live show

splitdeco_festmeny_kompozicio_1.jpg

A SplitDecoLive show célja elsődlegesen nem egy műtárgy előállítása, hanem egy folyamat bemutatása, amely túllép a művészetelmélet által megalapozott műfajok határain és azok esztétikai rendszerezésén.

Az extravagáns látvány- és hangelemekkel tarkított program keretében improvizáció zajlik zenében és festészetben. Orgoványi Gábor festőművész az élő jazz zene hangjaira, élőben fest digitális képeket, amelyek speciális installáción kerülnek kivetítésre. A művészetek felbomlóban lévő rendszerében megvalósul a Higgins féle "intermédia", a műfajilag besorolhatatlan művészi alkotás, a zene, a kép, a fények, a mozgás művészi kompozíciója.

Egy-egy performance keretében több kép kerül megformálásra a nézők szeme előtt. A mintegy 20-20 perces alkotások mindegyike önálló történetet mond el, a nézők előtt kialakuló festmény átváltozik, történetet mesél el, amelyet a zene még inkább alátámaszt. Az előadás különlegessége a zene, a festés és a mozgás, az árnyak játékának összhangja, mely minden este új, meg nem ismételhető egyedi előadást hoz létre.

 

 

EXTRÁK

galamb_reptetes3.jpg

Galamb röptetés, pillangók elengedése

Tűzijáték

Lézer-show

Csokiszökőkút

Mixer

Jégszobrász show

Énekes (pop, latin, jazz) 30-60 perces műsor

Zenekar (pop, latin, jazz) 30-60 perces műsor

Showműsor (Akrobaták, Állatidomár, Bohócok)

Táncbemutató (Tangó, Néptánc, Társastánc, Hastánc)

Helyszín / Személybiztosítás vagyonőrökkel

 

 

NÁSZÚT

naszut_2.jpg

Akár szervezett, akár egyéni útról van szó, természetesen a nászút megszervezésében is segédkezünk.

 

 

NÁSZAJÁNDÉK

zsolnay_keszlet.jpg

Szívesen vezetjük a jegyespár nászajándék listáját, de igénybe vehetik ajándékutalvány szolgáltatásunkat is.

 

 

AJÁNDÉKUTALVÁNY

ajandekutalvany_penz.jpg

Közeleg az esküvő? Nincs ötlete, mit adjon nászajándékba? Tart tőle, hogy elhangzik, „már megint szamovár”? Járuljon hozzá az általunk szervezett esküvőhöz egy ajándékutalvánnyal.

Mindössze annyi a teendője, hogy az esküvő kezdete előtt legkésőbb 2 héttel megkeres minket telefonon vagy e-mailben, megmondja, hogy mely általunk szervezett pár esküvőjét szeretné támogatni.

Az utalvány értékét Ön határozhatja meg, de lehetőség van egy adott szolgáltatás átvállalására is az ifjú pár helyett. Ebben az esetben az ajándékutalványon csak a szolgáltatást tüntetjük fel, az összegét csak Önnel tudatjuk.

Ajándékutalványunkat az összeg megérkezését követően postai úton juttatjuk el az Ön által megadott címre.

 

 

HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS

papirmunka_1.jpg

Napjainkban már nem meglepő, hogy a jegyespár a jövőre is gondolva házassági szerződést köt.

Majd 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jogászunk mindenre kiterjedő gondossággal készíti el a házassági szerződést Önöknek.

Egy kis jogi ismertető:

„A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A házastárs különvagyonához tartozik: a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy, a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy.”

„ A családjogi törvény lehetőséget ad arra, hogy a házasuló felek, illetve a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a vagyonközösség általános szabályaitól eltérően - szerződéssel rendezzék. A szerződésben meghatározhatják, hogy mely vagyon kerül a közös-, illetőleg a különvagyonba. Ahhoz, hogy a szerződés érvényes legyen annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges.”





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 3
Heti: 12
Havi: 104
Össz.: 11 921

Látogatottság növelés
Oldal: Szolgáltatások
R-VISOR Esküvőszervező Iroda - © 2008 - 2024 - eskuvoszervezo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »